2008. decembere: a ttt weboldalán megjelenik a 2009-es év túraelőzetese. Benne 2009. június 6: Mátra 115… Már-már elfeledettnek hitt élmények ugranak be azonnal. A jeges víz a Múzslán 95-ből, a szakadó eső, a „gyöngyöstarjáni „sprint” 96-ból. Ahogy telik múlik az idő, egyre többször villan át az agyamon: mi lenne, ha idén is…? Ha már jó tíz éve kétszer is sikerült. Szép álom. Egy gond van csak: azóta 70-esnél hosszabb távon nem voltam. Idén tavasszal viszont döntöttem: ha nincs semmi extrém körülmény, akkor indulok. Elterveztem, hogy a Mátrabércen kívül minimum a K100 lesz a felkészülés (amit egy Ökopark 70-nel azért megspékeltem). Ekkor viszont jött a bomba: a 115 nem is 115, hanem 124, a szint nem is 5700 hanem 6300. Hoppá. Való ez nekem? Kicsit megijedtem. Ennyit még sosem, sehol. Győz a hideg fej, de a forró szív: cél a 88 (95)-ös táv, 4800 feletti szinttel.

A túra előtti héten már megy a nagy szervezkedés, ki jön, ki nem, hogy megyünk, stb. Geri barátom közli: ő még nem heverte ki teljesen vírusos-baktériumos baját, nem indul. Valószínűleg jól teszi, ide csak 110%-os állapotban lehet jönni. Nem túl régi, de annál aranyosabb túratársam, Csetlő-botló (Geri unokatestvére) – aki múltja révén még a „kezdő” kategóriába sorolható, de teljesítései révén máris megérdemli a „profi” jelzőt – szintén lemondja a dolgot, halaszthatatlan családi esemény miatt. Elindulnak az emailek, forr a vezetéknélküli halózat. Vaddinóval kitaláljuk, hogy akkor irány együtt, még a K100-on mentünk szinte teljesen egyformán. Egy ekkora távon már nagyon nehéz olyan „őrültet” találni, akivel pont egy ritmusban lehet nyomni a végtelennek tűnő kiliket. Ezt követően Joe is bejelentkezik, jönne velünk. Mármint autóval… Kisnánára, a rajtba. Igen ám, de tényleg autóval megyünk? A tarjáni cél kb. 30 km-re van a rajttól. Ki megy vissza a kocsiért ? Hajnalban, na ne…Csak-csak nem születik megoldás, már-már a döntünk a buszos leutazás mellet, ami jóval későbbi rajtolást eredményezne. Ekkor „csörren” az email: Csetlő-botló írja, hogy levinne minket… Na de ilyet ! És ez még semmi, bevállalta, hogy a célba átviszi az autót, majd visszabuszozik Pestre. Elképesztő. Mindezt hajnali 4-es indulással. Örök hálánk ! Ekkor már felpörögtek az események, negyedik autóstársnak Goodlukingot vesszük be.

5.42-kor kászálódunk ki az autóból a kisnánai vár tövében. Az út során majdnem végig esős-vizes a terep, a Mátrából szinte semmit sem látunk. Viccesen felajánlom a többieknek, hogy akkor én megyek is vissza. De hát már nem lehet… Kicsit szöszmötölünk, a többiek a 115-öt választják, én maradok a 88-nál. Leadjuk a nevezési díj… HELYETTI sütemény készletünket, majd irány…. Mi is ? A Kékes ? Galyatető? Először, másodszor? Senki többet harmadszor.

Vizes terepen vetjük bele magunkat az erdőbe, néhány jelzésváltás révév 5.5 körüli átlaggal fenn vagyunk Oroszlánváron. Nyomjuk tovább a kéken az egyre erősebb szélben, felhők között fel-fel és fel. Tempónk Joe számára is megfelelő, így Vaddinóval és vele kialakul „szenthármasságunk”, ami aztán még vagy 18 órán át így is marad. Joe-ról tudni kell, hogy nincs olyan az elmúlt 20 évben megrendezett ttúra, amiről ne tudna egy tíz mondatos összefoglalót adni, még ha sosem vett rajta részt, akkor is. Érdekes történeteivel szórakoztat, az egyre kellemetlenebbek a viszonyok között is: a szél literszámra fújja a nyakunkba a vizet a fákról. Kékesen (17km) fogad az első terülj-terülj asztalka, fogyasztunk is rendesen. Kilépve a síházból meglátom saját árnyékomat, ez jó jel. Zúgunk lefele a hidasi erdészházon át egészen Parádsasvárig (24 km). Itt már tűz a nap, mindhárman neki is vetkőzünk. Jókedvünknek az sem szab gátat, amikor feltekintünk Kis-Lipótra. Laza 450 m szint 2 km-en belül. Nosza, indulunk. Már itt úgy érzem, hogy meglehet a túra, bár még vagy 70 km hátravan. Jó fej vagyok. Semmi izombántalom, a levegőt is csak mértékkel fogyasztom. Galyatetőre (31 km) szinte frissen érünk fel, bár már újra a felhők között. Itt kapjuk meg az első levesünket, kolával és száz féle sütivel együtt. Joe kicsit értetlenkedik, hogy minek kell lemennünk Mátraalmásra egy laza 7 km-es betétkör erejéig (ez a régi M115-n nem volt), féltve a szintidőt. De hát nincs más választás, toljuk lefele, kihasználva a g*sin(alfa) nehézségi gyorsulást. Kicsit túl is pörgettük magunkat, még szerencse, hogy Vaddinó GPS-e jelzi: bizony túllőttünk a célon, azaz a piros jelzés előbb elhagyja a dózerutat. Sebaj. Mátralmáson egy narancs, aztán felnézünk Galyavárra. Nézelődni felesleges, inkább induljunk. Na, ez a mászás sem piskóta, itt is van vagy 350 m szűk két km alatt. Újra fenn vagyunk Galyán (38 km), újabb süteményeket nyomunk be. Az eső elkezd ömleni, Joe kávét kortyol, és teljesen meg van elégedve a sebességünkkel. Én egy picit bizonytalanodok, talán jobb lenne 5 felett tartani, de lehet, hogy a pihentebb test 30-40-50-… km múlva helyeselni fog. Azért csak nem ültünk sokáig, innentől egy viszonylag kellemes szakasz következett lefele a Nyírjesen át Mátraházára (48 km), amit anekdotázással töltünk. Persze Mháza előtt még ki kell másznunk a völgyből, ami vagy 200 m szintet jelent. De hát ezen a túrán ezek apróságok. Az újabb „nagy zabálás” után csorgunk le Lajosházára (52 km), ahol egy „moderált zabálás” következik részemről. Vaddinó kicsit lemaradva követ minket, majd benéz egy jelzésváltást, de persze előbb utóbb előkerül. Innen viszonylag egyenes, de fokozatosan emelkedő úton jutunk fel a bagolyirtási műúthoz. (Jajj, hogy szenvedtem itt a Lefagyszon, kéklő labujjakkal….) Hamarosan beérünk Sztimrére (61 km, kishazánk legmagasabban fekvő települése), ahol csörren a telefon: Goodluking hív, átnevezett a 55(58)-ra ás vár a célban. De hát, az még vagy 7 óra ! Nem baj, ő megvár, autózni szerte Pestre. Ismét leves, joghurt, pogácsa, süti. Ez már túlzás. De hát enni kell, ennek következtében bánatosan integetünk a 5 km/h-s átlagnak. Pápá… De azért ott nyomulunk szorosan mögötte. Innen megint lefele vezet utunk, egészen Szorospatakig (68 km), ami önmagában akár jó is lehetne, ha nem kéne újra és újra visszamászni a Mátra gerincére. De hát ezért jöttünk… Itt Joe átveszi a depócuccát (én semmit sem küldtem sehova), van sör, gulyás és minden más. És még világos (na, nem a sör). Ez egy minimális terv volt, ami sikerült. Hurrá. Az aszfaltúton nyomulunk be az erdőbe, majd a piros elkezd emelkedni. Itt már Vaddinó lámpázik, mert sűrű az erdő. Felérünk az ágasvári th-hoz (72 km). Roskadásig megterített asztal, de inkább úgy döntünk, hogy majd visszafele tankolunk. Előtte inkább a habot kérjük a tortáról: az Ágasvári csúcsot. Mielőtt elindulunk, gondoltam, hogy jól kitolok a szervezőkkel/pontőrökkel. Kértem egy N***A telefontöltőt. Haha, biztos lepattannak, de jött a válasz: „Milyet parancsolsz kedves vándor, új típusú töltőt, vagy régit ?” Na, erre már nem mondtam be redurmchmarst, inkább odaadtam a telefont, amíg felküzdöttük magunkat az Olimposzra. Vaddinó ötletét támogattam, hagyjuk a zsákunkat lenn, jövünk még vissza. Megindultunk, de már sötétben. Lámpám pedig még a zsákban. Hopsz, talán nem ezzel kéne nehezíteni a dolgon. A kihívások embere vagyok, tapadtam Danira és memorizáltam minden követ, ágat, amit megvilágított. Viszonylag simán felértünk (73 km), de egymást már nem hallottuk, úgy süvített a szellő. Közben Joe is felért. Lefele kettőjük között, két lámpa által határolva nagy nehezen csak lebotorkáltunk. Közben a telefonom is feltöltődött (azért egy ilyen túrán ez nem mellékes), majd némi süti után elindultunk. Itt Rushboyék mögött nyomtuk, de nem túl sokáig. Falloskúton hallottuk, hogy narancs-riasztást adtak ki a környékre. Ez remek… Itt be kellett tolnom egy MagneB6 tablettát, mert éreztem, hogy merülnek ki az aksik. Bár éhes egyáltalán nem voltam, de azért a Mátra az Úr. Szerencsére fizikálisan jól voltam, csak valahogy a biológiai háztartásom mondta, hogy már 4300 szinten is túl vagyok. Ilyen utoljára 1996-ban történt velem… Szalagozott úton érünk be Mkeresztesre, ahol nem találjuk a faluból kivezető sárgát. Mindhárman már többször voltunk itt, de a sárgát nemrég átvezették. A GPS sem tudott róla. Nagy nehezen, rutinunk és az égiek segítségével (egy másik kivezető úton ugyan) megtaláljuk a jelzést. Kúszunk felfele a mezőn át, a telihold meg rajtunk vigyorog. Itt már folyamatosan lassulunk, engem kisebb gyomorbajok kerülgetnek, de azért csak megpillantjuk a hidegkuti th fényeit (83 km). Itt elfekszem a padlón, már a túrórudit sem kívánom. Joe és Vaddinó eszik az újabb levesből, én már nem.

Itt sajnos elválnak útjaink, ők a sárgán, én a zöld kereszten. Kicsit félek, mi lesz egyedül. Mint már korábbi pontokon kiderült, én vagyok az első 88-as, tehát beérni valakit esélytelen. Az eddigi szakaszon volt, hogy csak a GPS segített, ami ugye Vaddinóé. Nálam egy 10 éves térkép. Na meg a fejemben pár ezer km turista út. De itt nem szabad hibázni. Tolom fel Tót-hegyesre, eleinte meglepően gyorsan (bár nem volt az 5 felett már…) és tökéletes koncentrációban. Előbb leválik a zöld négyzet, majd áttérek a zöld háromszögre ahol már a holdvilágon kívül a szalagozás is segít. A csúcson (85 km) palacsintát kapok, de csak a felét bírom elmajszolni. A másik felét visszaadom. Jövök lefele, már itt benéztem a háromszöget. Pici tolatás majd megvan a jel. Aztán jöhet a Z+ majd a Znégyzet. Út sehol, szalagok segítenek a jelzésen kívül. Itt nagyon nagyot lehet hibázni, ezért inkább gyökkettővel jövök, nehogy eltévedjek. A Babik kútnál végre elérem a Zháromszöget, ami már a célig visz. Na de ne szaladjunk ennyit előre. Még előttem Világos-hegy, meg egy kis eltévedés. Úgy 1 km-rel a csúcs előtt a Zháromszög egy tisztáson megy át, van jelzés, de elég kétértelmű. Mármint nekem, akkor és ott. Minden irányba benézek, de csak nincs meg az a fránya jelzés. Nincs más hátra: telefon (még jó,hogy feltöltöttem…) Medvegyunak. Bíztat, bíztat, de nem tud érdemben segíteni. Aztán csak meglesz a jel, igaz eldobtam vagy 15 percet. Feltolom magam a Világos-hegyre (88 km), amit durvábbnak érzek, mit valaha. Eszméletlen mennyiségű kaja (ezt valaki el tudja képzelni, 700 m-en hajnalban??), de már nem kérek semmit. Hányinger kerülget, de fizikailag jól vagyok. Megindulok lefele, ami sokkal rosszabb mint fel. Erdő-mező-falu…, hittem én. De nem megint erdő-mező-…. Jaj, mikor leszek már benn ??!! Hidegkút óta túrázót nem láttam, a beleim kicsit elamortizálódtak. De a lábaim szerencsére visznek, és ráadásul a jó irányba. 4-kor végre rátérek a borhi aszfaltútra, pár perc múlva már házak között nyomulok. És ezek a házak már GYÖNGYÖSTARJÁN-t jelentik. 4.12-kor lehuppanok a székre (94.77 km/4822 m szint), és örömmel fogadom Medvegyu gratulációját. Mivel az első 88(95)-os beérkező voltam, ezért bármelyik kő-díjat választhattam. Már jó előre kinéztem, hogy nekem egy turistajelzéses kell, de aztán 1-2 hete megjelent Menő Manó is…

Ő nyert, továbbá mindenki, aki elindult ezen a túrán.

Ezután lezuhanyzom, majd kicsit lenyugodva már a hasam is kíván ezt-azt. Megettem az őzgulyást, majd némi sütit. De a legnagyobb öröm, hogy a kicsi kocsim ott áll az épület előtt. Meglelem Goodlukingot, várt rám becsülettel. Felajánlom a néhány már beérkező 115-ösnek, hogy még van szabad hely. Pap Gábor jelentkezik. Már felkelt a nap, amikor nekiindulunk….

6 után dőlök be az ágyba, próbálom hívni Vaddinót és Joe-t. Utóbbit sikerült csak elérnem, épp Világos-hegyen pihent, de már tudta: ez bizony meglesz. Vaddinó valahol előtte, tehát ő is bedöntötte a Mátrát.

Legvégül hadd fejezzem ki még egyszer őszinte tiszteletemet és elismerésemet MEDVEGYU-nak és lelkes-profi-odaadó csapatának nem csak az évtized, hanem az évszázad túrájáért. Ezt überelni nem lehet.

ps: De azért jól megcipeltettétek velem az otthoni kajámat. Egy falatot sem fogyasztottam abból…