Kisnána….Rajt, nincs több idő a gondolkodásra, elmélkedésre, mit, hogyan, most már menni, lépni-lépni kell. Hosszú lesz ez a nap, és mégis rövid, főleg akkor, ha végiggondolom az útvonalat….a szőr feláll a hátamon.
Szaporázom lépteimet, a terv minél tovább jutni világosban. Ködös az idő, felhők ülik meg a csúcsok ormát, sűrű pára gomolyog alant a völgyekben, izzad a természet, ez alól én sem vagyok kivétel, ömlik rólam a verejték. Kicsit zihálok, nem jól van ez így, de még korai keseregni, lemaradtam a csapattól. Kékesre felérve a pára gyöngycseppek opálosan csillognak a karomon.
Indulok tovább, mintha tisztulna a levegő, nagyot nyelek, és már lépek is tovább lefelé. Ezen az oldalon a szél kergeti szét a felhőket, így legalább a kilátás enyhíti a hosszú gyilkos lejtő térdkoptató vadságát.
Attilával hamar leérünk Parádsasvárra, töltés a ponton, aztán török a csúcs felé, jobban megy mint Kékesre, a nap kisütött, még elviselhető. Galyára elég jó ritmusban értem fel, itt érem utol Makut, és Czimbályt, Atila is beér minket, innét közösen megyünk.
Makuval diktáljuk a tempót, utazósebesség, nem gondolkodni, csak lépni-lépni, darálni a kilométereket, még mielőtt azok darálnak be minket…Mindig csak a következő Ep-t utáljuk de azt nagyon, főleg ha csúcson van,esetleg egy hosszú meredek ereszkedés alján…egyszóval az összes pontot „utáltuk” amíg oda nem érünk….
Lajosháza előtt Maku belecsúszik a patakba, átázik az egyik cipője, zoknija, odaadom a tartalék pár zoknim felét, így Maku felemás fuszekliban nyomul tovább.
Mátraszentimrén lecsúszik a leves, majd kiülünk napozni, egyre hosszabbodnak a pihenők, lassan szétforgácsol minket a szint.
Szorospataktól számoljuk az időt, Makuval megy az agyalás, még világosban meglehet Hidegkúti Th, tehát nyomni kell, előre lépek, és teszem amit bírok. A turistaházig tart ki az erő, a csúcsra fel már vánszorgok, lassan megvan „Zsotyekpont” is.
Lent a háznál, kevéske szusszanás, és döcögés alá a völgybe.
Fallóskútra felfelé „Elvis” kezdi a hangolást, lemaradok, a király várhatott volna még egy keveset, hiába no, már biztos bizseregnek az ujjai egy jó kis gitárszólóra….
Fallóskútnál a pontőrökön kívül ott van még Lupus, várja Csanyát.
Kevés pihenő után menet tovább, Mátrakeresztesen át, neki a hegyoldalnak, kicsit jobban megy mint az előző emelkedő, kezdek bizakodni…lehet,hogy most a király másnak „szólózik”.
Átbukunk a gerincen, és világosban beérünk Hidegkútra. A leves kanalazgatás közben, még egy nyilatkozat is belefér. Hatalmas parti kerekedik körénk, nehéz volt elszakadni, és Nagy Köszönet Érte!!!
Nagyparlagi ponton Czimbály észreveszi, hogy stílusosan gitáros bélyegzőt adnak….
Ajjvé’ itt valamit tudnak!!!
A Z3 elágazásig még vidámak vagyunk, mint a Hupikék Törpök.
Aztán átérzem, hogy ez nem játék, és nem mese- kapom bele az arcomba, na szólózik a „Király”, túl kell élni, lépni, fogat csikorgatni, húzom a belem magam után, itt már nincsenek álmok, nem lehet telefonos segítséget kérni, itt vagy talpon maradsz, vagy kiszállsz..ennyi.
Az idő, mint olyan megszűnt, a csapat elhúzott, a lámpájuk világít messze fölöttem, inkább nem is nézek felfelé, csak lépek, aprókat, de lépek, aztán elfogy az erő…megállok…csend, néma fekete csend, csak a belsőm zakatol, majd sikítva tiltakozik a parancs ellen..lépni, LÉPNI !!!!
Muzsla, megváltás volt felérni, a sátor előtt várnak a többiek, nyelek egy banánt, majd lerogyok a földre.
Lefelé tömtem magamba mindent, 2 zselé, kóla, csoki, gumimaci,sós kaja, Diós-pataknál lefeküdtem a földre, biztos ami biztos alapon ettem paradicsomos zsíros kenyeret is.
Szerencsémre egész jól helyre jövök, újra érzem a lendületet, visznek a virgácsok.
Havas lábáig hullámzunk a holdfényben, egy kis idegenvezetés is belefér.
Havasra való felszökés előtt leülünk pihegni, aztán neki a hegynek, kritikus szemmel ellenőrzöm az egy hete kirakott szalagozást. Aztán enyhül az emelkedő, és felérünk a ponthoz. Melegedés a tűz tövében, aztán kevéske pihenő után irány Fajzat.
Rutinból megyek lefelé, nagyon ciki lenne pont itt elkavarni, lassan beérünk Fajzatra, már a lejtők sem azok amik reggel voltak….
Eldőlünk a sátorban, és csipegetet, fejben készülök Tót-hegyesre. Vahurok csaholása veri fel az éjszaka csendjét…és „Hipp-hopp jön Vuk” akarom mondani Csanya. El is húz, én még fekszem a földön, csak még egy keveset….
Káváig még kitart a „kraft”, és a csúcsról visszafelé elcsípjük még Csanyát, nem tudom ki örült jobban a hajnali randevúnak…
Káváról lefelé a gyomrom megadja magát, hiába „az utolsó cserkész is megmondta: Fej vagy gyomor…” nekem most a gyomor.
Előre engedem a bandát, majd a S+-en lassan utolérem Őket. Innét végem volt,Tót-hegyesre felfelé elfogytam, egybe vagyok fejben, a talpam sem vészes, a gyomrom készült ki, nincs meg a megfelelő energiapótlás- megint csak vonszolom a seggem, Elvis játszik, nyúzza a gitárt. Tót-hegyesen bevárnak a többiek, intek menjetek nyugodtan, majd levonszolom magam.
Közben kivilágosodott, forgatom a számban a palacsintát, próbálom lenyelni, elindulunk, már nincs sok jelzésváltás. A Z ngyzt bokatörő „ösvénye” tényleg igazi csemege. Itt az utolsó jel Z3, húzom magam a többiek után, az emelkedőn elhagynak, szerencsére innét rövid a kaptató Világoshegyre fel, szinte már megértő….
A csúcson szétnézek, átölel a Mátra, a reggeli napfényben búcsúznak csúcsok, bércek, völgyek, patakok. Lassan elindulok, innét már csak „haza kell érni”…..
Köszönet Mindenkinek ezért a Napért !